Közműépítő ’97 Kft.

Közműépítő ’97 Kft.

Tudja, nem értek az informatikához és nem is szeretem.
Nem biztos, hogy amit írok, felhasználható lesz egyáltalán.
De az Ócsai ÉPFA, majd az M+A Kft könyvelése, az M+A Kft és leánycégei főkönyvelése során sok mindenen mentünk keresztül. Volt olyan nap, amikor 4 azaz négy APEH osztályvezetőt kellett legyőznie, ill. meggyőznie arról, hogy nincs több mint 10 milliós adóhiányunk, hanem csak az átvezetéseket nem megfelelően végezték az adóhatóság munkatársai. Hol volt akkor  még az informatika? A mai viszonyokat nem jól ismerem, de akkor is tudni kellett a jogszabályokat, és lépést kellett tartani  az APEH-al. Ön mint azt akkor említettem egy “beépített APEH-“volt.
Vagyis legalább úgy és annyit tudott, mint egy APEH Osztályvezető! Eljárt az előadásokra, tovább képzésekre, mindig mindent tudni akart. Ennek nagy előnye volt, hiszen a megrendelő Önkormányzatok nagyon ” okosak”  voltak, helyettük is mindig Önnek, ill. Önöknek kellett megoldani az ÁFA, stb. gondokat.Ha a cégét továbbra is ebben a szellemben vezeti, neveltjei ragyogó jövő elé nézhetnek. Remélve, hogy sokkal jobb megbízóik lesznek, mint volt hajdanán!!!